Kedves leszbikus, muszlim lány!

Először le sem akartál ülni hozzám az élőkönyv rendezvényen, amit a nemzetközi előbújás napján tartottak. A pánszexuális könyv érdekelt. Hiába, ma már egy egyszerű meleg könyv nem nagyon tud érdekeset vagy újat mondani, ki ne ismerne már melegeket. Egy transzexuális, aszexuális vagy persze pont pánszexuális könyv viszont igencsak érdekes lehet. De azért egy óriási mosollyal ültél le elém. El akarom mondani, mit tanultam tőled.

Rövid ideig voltál olvasó, én pedig rövid ideig tudtam könyv lenni. Elmeséltem neked, hogy én hogyan dolgoztam fel a szexuális orientációm, majd utána elkezdtél te mesélni magadról. Majd felrúgva minden szabályt, én kérdeztem. Te meséltél. Én pedig reflektáltam.

Elmesélted, hogy sokáig nem tudtad, hogy a lányok is érdekelnek és talán sokáig nem is gondoltál bele, hiszen a te muszlim közösségedben ez még nagyobb tabu, mint alapvetően a magyar társadalomban. De aztán minden szög kibújik minden zsákból, és persze lehet maga a szexualitás is állandó változó. De a lényeg, hogy végül rájöttél, hogy érdekelnek a lányok. Annyira rájöttél, hogy barátnőd is van. 

Ettől függetlenül még keresed magad, mert nem tudod elhelyezni magad az LMBTQ közösségben. Nem tudod, ki vagy te. Nem tudod minek nevezed magad.

És mikor ezt mesélted, eszembe jutott, hogy ebben a címkékkel teli világban vajon nem töltünk-e túl sok időt azzal, hogy címkéket keresünk és címkéket aggatunk magunkra. Gondoltam ezt úgy, hogy a székemen lógott egy gigászi MELEG felirat…

Én mindig is privilegizált állapotban voltam, mindig pontosan tudtam, hogy mi érdekel és mi nem. De ettől még el tudom képzelni, hogy valakinek ez abszolút zavaros ügy, főleg manapság, mikor már számtalan opció van arra, hogy elhelyezzük magunkat a szexuális skálán. 

De mindenképpen el kell? Miért akarjuk mindenképpen megnevezni magunkat? Vajon nem foglalkozunk túl sokat a címkékkel, ahelyett, hogy hagynánk az egész elnevezés-cirkuszt a fenébe és arra koncentrálnánk, hogy szeressük azt, akit szeretünk, sírjunk amiatt, aki miatt sírunk, legyünk szerelmesek bárkibe három egész őrült percre vagy simán fantáziáljunk valakiről, aki befér a fantáziánkba? Néha talán elég érezni, bármilyen érzés is az. És hagyni a címkéket.

Néha talán elég szeretni valakit, és ezzel már meg is találtad magad.

Elmesélted, hogy miért döntöttél úgy, hogy életedben először elmondod valakinek, hogy mi a helyzet. Már régóta együtt voltál a barátnőddel, aki mellesleg keresztény – és ezt a részletet menthetetlenül imádtam –, és egyszerűen hiányzott az, hogy mesélj arról, hogy milyen szeretni valakit, milyen rajongani valakiért, milyen szerelmesnek lenni.

És mikor ezt mesélted, eszembe jutott, hogy mennyire sokszínű lehet az előbújás célja. Hiszen ez is az előbújás egyik lényege. Hogy kimondhassuk az érzéseinket, hogy hangosan is megéljük a szerelmet vagy a csalódást. Mert ezeket az érzéseket jó hangosan kimondani. Jó őket saját magunktól hallani. Jó elmondani a világnak, hogy mennyire csodálatos ember a párunk és mennyire értékes élmény megélni vele minden érzést. Ha ezekről nem tudunk beszélni, ha ezeket mind magunkban tartjuk, az tényleg egy borzalmas börtön. Nem jó halkan szerelmesnek lenni. Nem jó halkan sírni egy szakítás után.

Nem jó halkan érezni.

Elmesélted, hogy ez a coming out egy barátnőd felé történt, aki azonnal kidobott az életéből és elmondta, hogy a pokolban fogsz elégni. És elmondta a titkodat másoknak is. Pedig ez mindenkinél nagy titok. Nálad pedig még nagyobb titok.

És mikor elmesélted, eszembe jutott egy Madonna dalszöveg: „I know you see the tragic in it. Just hold on to the little bit of magic in it.” (“Tudom, hogy a tragédiát látod benne. De tarts ki és kapaszkodj a kis varázslatba benne.”) Tudod, a barátnőd – akit mostantól nevezzünk ismerősnek – egyszerűen ezzel csinál drámát az életében és ez… Ez baromi unalmas. Körbenéztem a teremben és megannyi különleges, színes embert láttam. És rájöttem, hogy a te tragédiádban és kicsit az én tragédiámban, mi is a varázslat, amiben kapaszkodnunk kell. Te is és én is tök jó helyen vagyunk. Valaki úgy próbálja érdekessé tenni az életét, hogy drámát csinál – na jó, speciel én is, bár én írom a drámát –, valaki pedig alapvetően egy elképesztő érdekes életet kap a sorstól. Muszlim, leszbikus lányként rengeteg új dolgot tanulhatsz a keresztény párodtól. Rengeteg dolgot kell felfedeznetek egymásban. És leszbikusként egy olyan közösség tagja vagy, amiben megállás nélkül, folyamatosan tanulhatunk egymástól. És ebben a közösségben mindenkiben van valami, ami miatt picit más, mint a nagy átlagtársadalom. Van valami varázslat. És ki akar olyan lenni, mint az átlag? Tök szerencsés vagy. És tudod mit? Én is.

Különbözni varázslat.

Elmesélted, hogy egy kollegádnál már zökkenőmentesebb volt az előbújás. Őt nagyon érdekelte, hogy a vallásoddal kapcsolatban hogyan dolgoztad fel a szexuális orientációd. Megkérdeztem tőled, hogy untat-e a kérdés. Azt mondtad, hogy de.

És mikor ezt mesélted, eszembe jutott, hogy tényleg mennyire fontos lépés a coming out. Tényleg mennyire óriási súlya van minden egyes előbújásnak. Mert ez a kollegád megkérdezett az életedről. Megkérdezett a vallásodról. És lehet unalmas volt a kérdés negyedjére, de a kérdés azt jelenti, hogy a másik érdeklődik, amit azt jelenti, nyitott. És minden válaszoddal rengeteget tanult. Tanult arról, mi az az LMBTQ. Tanult arról, milyen egy leszbikus nő. Tanult a vallásodról, amiről valljuk be, ma Magyarországon nagyon sokat kellene tanulnunk, mindannyiunknak. És hidd el, ezekről aztán rengeteget mesélt más ismerőseinek is. Akik aztán mindannyian szintén tanultak a közösségedről. Minden közösségedről. 

Egy előbújás egy teljes folyamatot indít el.

Egy előbújással sokkal nagyobb mértékben tesszük jobbá a társadalmat, mint gondolnánk.

Ennél nagyobb tanulság nem is lehetett volna az előbújás napján.

Tetszett az írás? Akkor szégyentelenül megkérlek, hogy kövess Instagramon! Felhasználónév: @kanicsar 

About the author

Újságíró
Publicista
Aktivista
Drámakirály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük