És meddig voltatok együtt?

A címben szereplő kérdés az egyik legrosszabb, amint valakinek fel tudsz tenni szakítás után. Figyelem, hisztis írás lesz. De a hiszti miatt (is) lehet valaki drámakirály.

Mikor szakítasz, és ezt elmondod valakinek, vagy szóba kerül a téma és el kell mondanod megváltozott státuszodat, az első kérdések között van az „És mióta vagytok együtt?” kérdés. És ez egy borzalmasan rossz kérdés. Igaz, az elmúlt hetekben kevésbé zaklatott fel, de az, hogy megint meg kellett hallgatnom és válaszolnom rá, keserű nosztalgiát jelentett. Hogy miért? Mert ez a kérdés, még ha ártatlan is, jó indulatú is, valahol puskaport jelent az ítélkezéshez. 

Két év után szakítottatok? “Oh, akkor megértem, hogy szomorú vagy, nyilván össze vagy zuhanva, legyél nyugodtan szomorú, nem baj, ha nehezen teszed magad túl rajta.” Tíz hónap után szakítottatok? „Hát akkor biztos nagyon szomorú vagy, bár azért nem olyan hosszú idő.” Két hónap után szakítottatok? „Öhm, oké, mondjuk azért kár ennyire ki lenni.”

Na és itt is van az ítélkezés. A köztudatba valahogy beágyazódott a gondolat, hogy egy kapcsolat komolyságát, és azt, hogy mennyire kell szomorúnak lenned, többek között az szabja meg, hogy mennyi ideje jártatok együtt. Ergó, ha évek óta együtt voltatok, tök okés, ha szomorú vagy és szenvedsz – de ha csak néhány hónapról van szó, akkor azért nem kell túlzásba esni a gyászoddal, hát az nem elég hozzá.

Tisztázzunk valamit: egy kapcsolat komolyságát, mélységét, és azt, hogy hogy valaki hogyan és mennyire siratja meg, nem szabja meg a kapcsolat hossza. Volt, hogy kétéves kapcsolatból könnyek nélkül távoztam és fél másodpercre sem jutott eszembe, hogy de kár, hogy vége lett. És volt, hogy egy kéthónapos kapcsolat után nagyjából fél évig szenvedtem, mert olyan intenzív időszak volt és annyi élményt, annyi töltetet kaptam a másiktól, hogy elképesztő űrt éreztem utána. És egyszerűen borzalmas volt megbirkózni a gondolattal, hogy láttam, hogy ilyen is lehet az élet, de ez csak kóstoló volt, nem jár belőle több.

Ezen a logika mentén haladva mellesleg még arra is juthatunk, hogy néha azért fájhat jobban egy rövid kapcsolat, mint egy hosszú, mert nem volt időd arra, hogy igazán megismerd a másikat. Lehet, ha még jártok további 22 hónapot, megismerted volna minden hülyeségét és örülnél neki, hogy vége. Kidurrant volna a lufi, felszállt volna rózsaszín köd, és nem egy vágyálmat siratnál, hogy „ilyen is lehetett volna”, hanem örülnél, hogy vége a valóságnak. Ez persze nem szabály. De egy komoly eshetőség.

Emellett ez a kérdés ugyebár magába foglalja azt is, hogy milyen szinten, mennyire kell neked szomorúnak lenned. Ne csináljuk ezt egymással. Ne szabjuk meg egymásnak, hogy mit érezzen. És ne ítélkezzünk felettük, amennyiben nem azt és nem úgy érzik, ahogy úgy gondoljuk, hogy helyes. 

Alapvetően nem igazán beszélek senkinek az érzéseimről, és ha valami fáj, vagy valami miatt szenvedek, nem mondom ki, inkább ragaszkodom ahhoz hogy igenis megvagyok, igenis jól vagyok, igenis baromi erős vagyok. És mikor szakítás után ehhez a rossz (?) szokásomhoz ragaszkodtam – ragaszkodom –, előbújt az emberekből egy furcsa attitűd. Rengetegen voltak, akik rá akartak beszélni, hogy legyek rosszul – nem tudva, hogy rosszul voltam. „Te gyászolsz.” „De, hidd el, ez gyász.” „Jó, de azért elég rosszul vagy, nem?” „Szenvedsz te, csak nem mondod el.” „Nem vagy túl szomorú…” 

Közben pedig csak azon járt a fejem, hogy amúgy ha tényleg nem lennék szomorú… Az miért lenne baj? Miért tartunk még mindig ott, hogy szabályrendszereket állítunk fel teljesen szubjektív dolgokra? Minden ember más. Minden kapcsolat más. Miért ne lehetne akkor minden szakítás utáni időszak más? Miért kell egy szabályt hozni, hogy márpedig te most csak szomorú lehetsz? És miért kell csalódni, ha a másik nem úgy érez, ahogy szerinted kellene? Mert ha te ezt csinálnád, akkor ez a normális? 

Megsúgok valamit: van, hogy nincs olyan, hogy normális.

És még valami…

Sose akartam megírni ezt az írást. 

Sose akartam újra hallani ezt a kurva kérdést. 

Tetszett az írás? Akkor szégyentelenül megkérlek, hogy kövess Instagramon! Felhasználónév: @kanicsar 

About the author

Újságíró
Publicista
Aktivista
Drámakirály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük